Beszámoló a CSET zenekar koncert műsoráról
2018. október 11-én a CSET zenekar látogatott el hozzánk, és az A komponens 30 diákjának tartott előadást iskolánk könyvtárában.
Az együttes tagjai, Csépai Eszter színésznő és Molnár György énekes, dalszerző, gitáros, egy nagyon jó hangulatú, színvonalas, emlékezetes előadással érkeztek.
Az előadás célja a gyerekeket megismertetni kortárs magyar költők műveivel. A műsor címe Ceruzarajz Lackfi János műveiből, kortárs magyar költők verseiből és francia gyermekversekből adódik össze. A koncert egészére a vidámság, a humor volt jellemző, ez magával ragadta a gyerekeket.
A dalok szövegvilága a gyerekek nyelvén íródott, ez hamar érezhető volt a koncert hangulatán, a gyerekek értettek és várták a következő dalokat.
A művésznő játéka magával ragadta őket, sokszor közéjük ment gesztusaival bevonta őket a műsorba. A nap folyamán sokszor beszéltek az előadásról, emlegették a dalokat, és a művésznőt.
Ismét feledhetetlen élménnyel lettek diákjaink gazdagabbak.